Magyal - kicsit kert, kicsit karácsony


A magyal (Ilex aquifolium) nem csupán a kert dísze, hanem a karácsonyi időszakban különös jelentőséggel is bír, ezért is gondoltam, hogy most, karácsony tájékán ejtek róla néhány szót,  többek között a szaporításáról is.

Kezdjük először a magyal karácsonyhoz való kötődésével. Sok helyen használják díszítő, dekorációs elemként, elsősorban az angolszász kultúrákban, de már nálunk is egyre elfogadottabb lesz. Szúrós levelei Krisztus töviskoszorúját szimbolizálják, piros bogyói pedig a vérét. A magyal jelentősége azonban ennél jóval régebbre nyúlik vissza, hiszen ez az időszak a téli napforduló, a megújulás, az új remény ideje, mely a régi korokban is megjelent. A magyal az ír mondavilágban a természet örök megújulását jelképezte, ókori Rómában pedig a téli Saturnalia ünnepeken magyalcsokrokkal ajándékokat küldtek egymásnak, de a kelta papok is díszítettek magyallal.

Levendula szaporítása magvetéssel

fotó: Tamara Horová
Egy kis kitérővel kezdem, akit kizárólag a levendula szaporítása érdekel, az nyugodtan ugorja át ezt a részt, kicsivel lejjebb rátérek a magvetésre is.

Az első levendulatövem Szegedről származik, a szegedi piacon vettem (férfi létemre is imádom ezt a piacot, csak itt tudunk amolyan igazi házi túrót és tejfölt venni. Csak ebből lehet valami fenséges rakott palacsintát sütni - a kész, túróval töltött és begöngyölt palacsintát szorosan egymás mellé helyezzük egy tepsiben, vastagon leöntjük cukros tejföllel, és még egyszer kisütjük sütőben. Hidegen is élvezetes, de bolti alapanyaggal ne is próbálkozzunk).

Visszatérve első levendula tövemre, rendszeres "fazonigazítással" elég rendes kis bokrot sikerült belőle nevelni, az összes későbbi levendulám ennek a magjaiból származik. Időközben - köszönhetően egy túl intenzívre sikerült fiatalítási próbálkozásnak - átköltözött az örök levendula mezőkre, így ma már az utódai utódait nevelem. Tulajdonképpen egyetlen tőről több száz levendula előállításához elegendő maghoz juthatunk.

E rövid kitérő után jöjjön a levendula magvetéssel történő szaporítása!