Véralma - a kert új lakója

Véralma
Új véralmám rügyfakadásra készen
Egy véletlennek köszönhetem, hogy immár egy véralma (vagy más néven cigányalma) is gazdagítja gyümölcsfáim sorát: a hagyományos gyümölcsfajtáink ellenálló képességéről, zamatos gyümölcseiről beszélgetve hoztam szóba gyerekkori emlékeim közt kutatva a véralmát, ezt a mélyvörös, apró termésű zamatos almafélét, de mindenki csodálkozva nézett rám, még nem is hallottak róla.

Mivel szerettem volna bizonyítani, hogy nem én találtam ki, a világháló segítségét hívtam, hogy legalább egy képet mutathassak róla. Képet ugyan csak a virágjáról találtam (az meg mégsem bizonyító erejű), helyette viszont rábukkantam egy kertészetre, ahol meg lehetett rendelni. Nem is hittem volna, hogy árulják még valahol.

Nem is tétováztam sokat, egy kattintással be a kosárba, és ha már így belejöttem, gyorsan rendeltem még mellé egy nyír fajtát is, amit már régen kerestem.

Aranyeső vagy aranyfa?

Hasonlóan a tulipánfa - liliomfa nevének téves használatához, az aranyeső esetében sem teljesen egyértelmű, hogy pontosan melyik növényről is van szó.

A kertekben széles körben elterjedt - és gyakran tévesen aranyesőnek titulált díszcserje valójában az aranyfa (Forsythia), de nevezik aranycserjének is, melynek több faja, változata is elérhető.

Népszerűségét elsősorban igen korai - még lombfakadás előtti virágzásának köszönheti, és egészen a lomblevelek megjelenéséig megőrzi virágpompáját.

Tulipánfa vagy liliomfa?

liliomfa

"A tulipánfa virágzáskor, hát az valami gyönyörű!" - halljuk gyakran tavasszal. A tulipánfa pedig valóban szép fa, a virágja sem csúnya, mégis nagy valószínűséggel a liliomfa az, amiről ilyenkor szó van. Rendszertanilag is rokonságban állnak egymással, mindketten a liliomfafélék (Magnoliaceae) családjához tartoznak.

Melyik is akkor a tulipánfa, és melyik a liliomfa?

Kezdjük talán a sokszor -tévesen- tulipánfának titulált liliomfával:

Hasznos kerti eszköz ültetéshez

Ezúttal egy ültetéshez, iskolázáshoz használható, a kereskedelmi forgalomban - tudtommal - nem kapható kerti eszközt mutatok be.

Az ültetéshez általában az ültetőfa (ami ma sokszor műanyag), vagy az ültető kanál használatos. Ez az itt bemutatott ültető eszköz tulajdonképpen az erdészeti gyakorlatban használatos ékásó kicsi, egykezes változata, így a neve talán legyen egykezes ékásó.

Miután használatát megszoktuk, igen gyorsan és hatékonyan lehet vele dolgozni, különösen hasznos lehet, ha a csemetéket, palántákat, vagy akár a néhány leveles magoncokat sorba ültetjük.

Húsvét - kert - virágzás

Előző bejegyzésem, a fagyal szaporítása a munkáról szólt, most azonban Húsvét idején tegyük félre tennivalóinkat, és csak egyszerűen gyönyörködjünk kertünkben a tavaszi virágzás kellemes élményében.

Én is ezt teszem, lássunk egy kis ízelítőt, irány a kert!

Mindjárt az első képen egy kökörcsin, és a természet védőinek  megnyugtatására gyorsan közlöm, hogy nemes kökörcsin, egészen pontosan a Pulsatilla vulgaris 'Röde Klokke' névre hallgat. Igen szimpatikus tulajdonsága, hogy egy tő elültetése után következő évben újabb és újabb növények jelennek meg, szépen - bár nem túl gyorsan - magától is szaporodik.

Fagyal szaporítása házilag

Sövények kialakítására többféle cserje is alkalmas, ezek közül talán leggyakoribb a fagyal (széleslevelű vagy télizöld fagyal - Ligustrum ovalifolium). Ha csupán néhány méteres sövényről van szó, az ehhez szükséges fagyal csemetéket legegyszerűbb megvásárolni, hosszabb sövény esetén azonban már nem is olyan olcsó mulatság.

Ha két sorban ültetjük háromszög kötésben 40 cm-es tőtávolsággal, folyóméterenként 5 db fagyalra lesz szükségünk, így ez a jelenlegi árakon - szabadgyökerű csemetével - méterenként 400-500 Ft.

Hogy ez kinek olcsó, vagy kinek drága, mindenki döntse el maga, viszont ha nem bírunk a bennünk rejtőzködő kertészkedő ösztönökkel, mindenképpen saját magunk is nekiláthatunk a fagyal szaporításának. Nem nehéz, a rossz nyelvek szerint ha az ember egy fagyal vesszőt a háta mögé hajít abból már fagyal lesz. Ez természetesen túlzás, ezért a szükséges darabszámnál feltétlenül többet készítsünk.

Kerti télűző + videó

Talán hamarosan...
Eredetileg a fagyal szaporításáról terveztem írni néhány gondolatot, előtte azonban még nem tudom megállni, hogy egy rövid bejegyzés erejéig ne kürtöljem világgá - meguntam a telet.

Gondolom, nem vagyok egyedül, akinek elege van már a hidegből, ködből, fagyos szelekből (fűtésszámlákból). A kertben tennivaló akad ilyenkor is, de a vége legtöbbször az lesz, hogy csak a kert fáit, cserjéit látogatom sorra, és végül megállapítom, hogy tegnap óta nem történt semmi.

Miközben azon gondolkodtam, hogy is tudnám ezt a télűző hangulatot szavakba önteni, arra jutottam, hogy a legjobb az lesz, ha nálam szakavatottabb tollforgatókra bízom.

Következzen tehát egy részlet Fekete István "Tél" című verséből:

"... Tél apó, Tél apó, mit akarsz hát végre?
Napra vágyunk! Madárdalra, és nem hideg jégre.

Eltettük a szánkót, el a korcsolyát is,
Alszik már a sítalpunk és alszik a bundánk is.

Eredj hát, Tél apó, hiszen itt vagy régen,
S nincs madárdal az erdőben, nincs virág a réten!

Eredj csak, öreg Tél, senki nem maraszt,
És küldd el minél hamarabb, küldjed a szép Tavaszt!"


A végére pedig egy kellemes ráadás: